A vicc szó,mint tudjuk az azonos hangzású Witz német szó átvétele, jelentése rendszerint ismeretlen szerzőtől származó, csattanóval végződő, rövid, nevettető kitalált történet, gyakran párbeszédes alakban.

A vicc első közismert pszichológiai megközelítése Sigmund Freudtól származik. 1905-ben megjelent A vicc és viszonya a tudattalanhoz c. esszéjében az általa megalkotott pszichoanalízis rendszerén belül elemzi a vicc, ill. a reakcióként produkált nevetés jelenségét, számos példát felsorakoztatva. (E példák jelentős része egyébként ún. szóvicc, amelyeket magyar nyelven csak többé-kevésbé lehet visszaadni.) Freud szerint a viccekben az egyébként a tudattalanba szorított, jellemzően a szexualitással kapcsolatos tartalmak jelennek meg. A vicc hallgatójában feszültség keletkezik (amely feszültség valójában a saját elfojtásainak megjelenése), és ez a feszültség oldódik fel a csattanóval, amikor az elfojtott tartalom a tudattalanból ismét a tudatba kerül.

A vicc társadalmi jelenség, amelyet többnyire nem lehet leválasztani arról a korról, amelyben megszületett. Ma már csak egy igen kifinomult ízlésű irodalmár vagy történész tud önfeledten kacagni azokon a vicceken, amelyeket hallva 19. századi eleink alkalmasint a térdüket csapkodták.

„Itt van mindjárt a Bolond Miska ünnepi számában egy „jóízű tréfa”, az első jellegzetesen budapesti hír:

A Lánczhidon álló rendőr észrevette, hogy egy öregúr öngyilkossági szándékkal be akar ugrani a Dunába. Hanem az aggastyán nem bírta magát átvetni a korláton. A figyelmes rendőr segítségére sietett az öregnek, s átemelé őt a karfán. Európa mely városában vannak még ily udvarias rendőrök?   Ős-rendőrvicc (kissé túlbeszélve).”

A viccek mennyisége és minősége a társadalmi feszültség fokmérője. Minél elnyomóbb a rendszer egy országban, minél több korlátja van a szólásszabadságnak, annál nagyobb valószínűséggel fordulnak ott elő kemény politikai viccek. Magyarországon például a rendszerváltást követő években drasztikus mértékben csökkent a vicctermelés az új politikai rendben immár mindent szabad volt kimondani és leírni – jószerével nem maradt olyan tartalom, amely a fülbe suttogva továbbadott viccekbe kényszerült volna.

A nevetés kiváltó oka a csattanó vagy poén. Ennek azonban rengeteg válfaja lehetséges. A poénok közös nevezője a váratlanság. A vicc mindig rendszert alkot. Ez igaz akkor is, ha a vicc például egy komplett állatmese, de akkor is, amikor egy mindössze kétmondatos kérdés–felelet. Előbbi esetben a rendszert a történet hordozza: van helyszíne, vannak szereplői, van benne bevezetés, tárgyalás és befejezés. Utóbbi esetben a feltett kérdés önmagában sejtet egy rendszert. A poén kimondásával minden esetben ez a felépített a rendszer sérül meg. A viccek sokfélesége a sérülés okának sokféleségében rejlik.

Történetmesélésnél a hallgató „rákapcsolódik” az események logikájára, s valamilyen implicit elvárást alakít ki magában van a végkifejlettel szemben. A történet főhőse ezzel szemben olyasmit mond vagy tesz, amely az előzményekből logikailag nem következik – legalábbis a hallgató egész biztos, hogy a vicc hátterét képező szituációban más mondatot vagy magatartásmintát választott volna. (Legalábbis akkor, ha tudatos énjének enged: Freud teóriája alapján a csattanóban bemutatott megoldás alkalmasint nagyon is találkozhat a hallgatónak a tudatból kiszorított szükségleteivel.)

A rövid, kérdés–felelet-típusú vicceknél a hallgatóban kiépült rendszer sérülését nem a történet logikátlansága eredményezi (hiszen többnyire történetről szó sincs), hanem a teljes felkészületlenség, az elemi erejű meglepetés, a kérdésre adott válasz maximálisan inadekvát volta. Többnyire ebbe a rövidebb verzióba tartoznak az ún. szóviccek, amelyek a nevetést a nyelv rejtett eszközeinek felhasználásával, kicsavarásával érik el. Ilyen eszköz például a szóhatárok szándékos elrontásával mesterségesen létrehozott homonima:

„A kis Jedlik Ányos kérdezi a mamáját:
– Anyúúú! Tudod, mit csinál az űrhajós, ha szomjas?
– Tudom, Ányos, űrkutat ás.”

A példa illusztrálja a hasonló viccek azon jellegzetességét is, hogy írásban nem lehet őket megfelelő módon visszaadni. A szóvicc emiatt tekinthető par excellence szóbeli műfajnak.