A viccek tartalma is sokféle lehet. Többnyire olyan tartalmak kerülnek viccekbe, amelyek az emberek számára fontosak, valami oknál fogva azonban „normális módon” elmondhatatlanok. Ez a „valami ok” lehet politikai kényszer, lehet társadalmi közmegegyezés, vallásos tabu, prüdéria, vagy valamely létező szociális kapcsolat védelme. Utóbbira példák a házastársak közötti helyzetet karikírozó viccek. Párkapcsolati konfliktusai csaknem mindenkinek vannak. E konfliktusokból adódó feszültség levezetésének lehet eszköze egy másik (fiktív) párkapcsolat hajmeresztő konfliktusába való betekintés. Ez esetben a poénon való nevetés valójában (legalábbis részben) a megkönnyebbülés megnyilvánulása, és így lehetne szavakba önteni: „Jaj de jó, hogy nekünk nincsenek ilyen problémáink! Ehhez képest a mi házasságunk maga a mennyország!”

Hasonló lehet az oka a szexuális tartalmú vicceknek. Egyfelől kultúránkban a szexualitás számos vonatkozása mindmáig tabunak számít, másfelől azonban szinte minden ember életében adódtak már szexuális problémák, vagy ha eddig nem adódtak, legalábbis félelmei lehetnek e témában. Ezért lehet gyakori tartalom a viccekben a nemi szerv mérete, az impotencia, a nimfománia, a frigiditás, illetve a többségi vagy általános szexuális gyakorlattól eltérő szexuális magatartások, mint például a homoszexualitás vagy az önkielégítés.

A szexualitás mellett a másik nagy társadalmi tabu a halál, amely minden ember életében jelen van. Úgy is, hogy elveszít fontos embereket, úgy is, hogy készül (vagy épp nem készül) saját halálára, de valószínűleg úgy is, hogy súlyos szociális konfliktusaiban a másik fél haláláról fantáziál. A mindezekből adódó veszteségérzet, szorongás és bűntudat állhat a halált – gyakran kifejezetten az erőszakos halált – fókuszba helyező viccek hátterében.

„A visszatérő figurákról született, ún. abszurd vicc:

Móricka, Pistike, Arisztid és Tasziló, a Nyuszika, Jean, Kohn és Grün, az agresszív kismalac, a szőke nő, a rendőr, a skót, az öreg székely és a fia, az anyós, az amerikai, az orosz és a cigány bemennek a kocsmába. A kocsmáros csodálkozva kérdi:

–        Mi ez, valami vicc?”

Források:

• Erőss László: A pesti vicc, Gondolat Kiadó, 1982,
•  Hajdu István (szerk.): Osztropoli Herschel ostora. Viccek, adomák és bölcs mondások a zsidó folklórból, Minerva, 1985,
• Sigmund Freud: A vicc és viszonya a tudattalanhoz, 1905, in: Sigmund Freud: Esszék, Gondolat Kiadó, 1982,
• Séra László: A nevetés és a humor pszichológiája, Akadémiai Kiadó, 1980.