Ez az egyik leggyakoribb változás az arckifejezésen: a semleges mimikát a nevetés valamelyik fokozatára módosítja az ember anélkül, hogy különösebben gondolkozna rajta és tudatossá válna a folyamat. A nevetésre csak az esetek 10-20 %-ában ad magyarázatot, hogy valaki előzőleg valami humorosat látott, hallott vagy olvasott. Legtöbbször arról van szó, hogy ezzel az arckifejezéssel üzenetet küld az ember a másiknak. Ennek szándéka egészen különböző – jelezheti például azt, hogy élvezi azt a helyzetet, amiben van, esetleg örül az illető jelenlétének, magára akarja vonni a figyelmét, és így tovább. A nevetésnek biológiai, érzelmi, gondolkodásbeli és társadalmi összetevői vannak, de mindennek a mélyén az agyban fellelhető különleges képlet – a boldogság, az élvezet és az öröm központjának – átmeneti izgalma rejlik. Nevetéskor ezen a bizonyos agyterületen kimutatható a fokozott ingerületátvitel. Az embernek feltehetően az állatvilágból örökölt képessége, hogy a félelmet a jó közérzet és a nevetés kiváltásával próbálja elűzni.

Amióta nagy felbontású tomográfokkal dolgoznak a kutatók, pontosan be tudják határolni az agynak azt a szögletét, ahonnan a nevetés elindul. Ez valahol a homloklebeny közelében, a látóközpont mögött található. A homloklebeny bal oldala analizálja a humoros történet szavait és nyelvi struktúráját, miközben a jobboldali lebenyrész végrehajtja az intellektuális méricskélést, és csak ezután ítél valamit valóban viccesnek. Ez a folyamat egyénre szabott, hiszen nem mindenki nevet ugyanazon a történeten. Ha a humoros helyzet, szöveg átment az összes szûrőn és nevetésre méltónak találtatott, akkor az agynak a motoros mozgásokat irányító részében folytatódik az izgalom, és neveltetésétől, valamint körülményeitől függően elmosolyodik, netán harsány hahotában törhet ki az ember.

A nevetés gyakoriságát, milyenségét ezek szerint ősi – majdhogynem genetikai – minták, egyéni örökletes tényezők és társadalmi elvárások egyaránt befolyásolják. Léteznek továbbá olyan agyi elváltozások, sérülések, mentális betegségek, amelyek következtében az emberek arca mintegy megkövül, képtelenek a jókedv kimutatására. A Parkinson-kórban szenvedők, valamint a súlyos depressziósok ritkán és kényszeredetten képesek akár csak mosolyogni is. Ilyenkor az agyi ingerületek átadásában, a jelek továbbításában keletkezik zavar, ami lassítja a betegek különféle életfunkcióit, így mozgásukat és gondolkodásukat is.